Bevezetés: Parfümkészítés, rítus és jóga
A 8. füzet általános keretében a parfümériát a rituális mesterségek közé soroltuk, melyek kapcsolódnak a Mi jógánkhoz, mely, mint tudjuk, az ember energiájával foglalkozik.
Ezt látva feltehetjük a kérdést, hogy milyen kapcsolat van a parfümkészítés, a rítus és az energetika között. Járjuk körbe a dolgot.
A világot az érzékszerveken keresztül észleljük. Ezek az érzékszervek alkotják a világ különböző „rezgési sávjainak” (hogy valahogyan nevezzük őket) receptorait. Így tehát ugyanazt a tárgyat észlelhetjük a látás, a szaglás, a hallás, az ízlelés vagy a tapintás által.
Így megértjük, hogy a szem egy bizonyos rezgési sávot (a látható sávot) képes érzékelni, a szaglás egy másikat, és így tovább. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az egyes “felfogható” sávok között léteznek az érzékelő rendszerünk számára sötét vagy néma tartományok.
Tehát azt látjuk, hogy az érzékszervek szerepe az emberben a szűrés vagy a közvetítés a tudat és a világ között.
Így: (ábra)
tudat <- érzékszervek <- világ
A tudat ugyanakkor kompenzáló válaszokat ad az ingerre, amely az érzékszerveken keresztül érkezik, és így strukturálja a “világ” tárgyat. Így, ha módosítani tudnánk valamilyen módon az érzékszerveket, akkor módosítanánk ezt a kompenzáló aktust is.
A parfümériában nem foglalkozunk a szaglás módosításával, a kiszélesítésével viszont igen, kiszélesítve az érzékelhető tartományt. Másrészről ugyanannyira fejlett érzékszervként fogjuk bevonni azt, mint amilyen a hallás, a látás, és ennek következtében lehetőségünk lesz más módon strukturálni helyzeteket (tudat).
Ha az inger-illatot (világ) harmonikus módon arányosítjuk, akkor a ráhangolódás révén felébresztjük magunkban ezt a harmonikus arányt, még ha a figyelmemet nem is fordítom erre (a ráhangolódásra) a mesterséggel való foglalkozás során.
Rátekintve az érzékszervek eneagrammjára, keressük meg azt, amelyiket a parfümkészítés során használni fogunk:
ábra
Rezgést észlelő érzékszervek: látás, hallás
Fizikai érzékszervek: cönesztézia, tapintás
Kémiai érzékszervek: szaglás, ízlelés
Nézzük meg, hogy mi történik, amikor megjelenik egy bizonyos illat.
Sokszor történik az, hogy az illat hatására emlékezünk, sőt mi több, szinte a múltban megélt helyzetekben „találjuk magunkat”.
Az a tény, hogy azt mondjuk, hogy “elvisz bizonyos helyzetekbe”, bemutatja azt az összegző hatást, amit kivált bennünk.
Erről a bizonyos helyzetbe való kerülésről - melyet az illat és logikusan a szaglás vált ki - mondjuk azt, hogy kapcsolódik a rituálékhoz. Segítségükkel megfelelő területeket, megfelelő belső energetikai tónusokat hozhatunk létre azért, hogy bizonyos energiamozgásokat idézzünk elő.
Másrészről felismerhetjük úgy az állatoknál mint az embernél, hogy a szaglás és a rítus fontos szerepet játszik a kapcsolatokban.
Témát váltva, amint elkezdünk dolgozni az illatokkal, észre fogjuk venni, hogy a legfőbb jellemzőjük az, hogy nehezen megfoghatóak, képesek változni. Ebben hasonlóságot találunk az energetikai problémakörrel.
Végül, leírhatnánk még sok más kapcsolatot a parfümkészítés, a rítus és a Mi jógánk között, de az továbbra is csak puszta elmélet lenne. Ha bizonyossággal szeretnénk megérteni ezt a kapcsolatot, akkor azt a Mesterség és a Diszciplína gyakorlása által fogjuk elérni, még ha ez a mechanikus vonatkozásuk is lesz. Ahogy foglalkozunk velük, látni fogjuk, hogy többről van szó, mint egymástól való függésről vagy mint pontos elméleti illeszkedésről a kettő között, a kapcsolat az alanyban jön létre rokon- vagy szomszédos “gondolkodási” struktúra formájában.
Mindenesetre fontos tisztán látnunk, hogy a Mesterség gyakorlása során nincs jelentősége e kapcsolatok keresésének.
Fontos tisztán látnunk, hogy ami lényeges, az a folyamatosság, a pontosság és a tónus.
Pontosság, folyamatosság és tónus
Most nézzük meg, hogy mit értünk pontosságon a parfümkészítésben. Pontosságon a szagtalanítást, a tisztaságot és a rendet értjük.
Folyamatosan szagtalanítanunk kell, és ezért megtisztítani a környezetet, a csöveket, a lombikokat, a saját kezünket stb. Ha ezt nem tesszük meg, akkor el fogjuk rontani a számunkra érdekes illatokat, amikor összekeverjük azokat más illatokkal. Ha nem vagyunk rendezettek abban az értelemben, hogy minden anyagot felcímkézünk, akkor egy idő múlva nem fogjuk tudni, hogy mi az, amivel rendelkezünk és mi az, amivel nem.
Tehát a mesterség és az anyag, mellyel a mesterség során dolgozom, megköveteli tőlem ezt a pontosságot.
Mit értünk folyamatosságon? Kétfajta folyamatosságot különböztetünk meg. A taktikai, rövid távú folyamatosságot, és a stratégiai, hosszú távú folyamatosságot.
A taktikai folyamatosság a munkaterv megfogalmazását és teljesítését jelenti. Így tehát mielőtt elkezdek egy munkanapot a műhelyben, megfogalmazom a munkatervemet, előrevetítem, hogy miket és hogyan fogok csinálni.
Nincs meg a folyamatosság, ha eltérek ettől a tervtől. Nem olyan lényeges, hogy teljesítsek minden pontot, melyeket javasoltam a magam számára. A lényeges itt az eltérés. Hogyan történik meg ez az eltérés? Az alany megváltozása által. Amikor valami megváltozik bennem, és hagyom, hogy megával vigyen az, amit az alany, a tárgy sugall a számomra azért, hogy jó eredményeket érjek el, akkor eltérek attól, amit elterveztem, tehát nincs meg a folyamatosságom. Mit kell tennem ebben az esetben? Egyszerűen feljegyezni az új lehetőséget, és megtervezni azt egy másik napra.
A stratégiai folyamatosságnak is egy általános tervhez van köze. Logikus módon ennek sokkal rugalmasabbnak és tágabbnak kell lennie. Nem tudok megfogalmazni a magam számára egy stratégiai tervet, ameddig nem rendelkezem bizonyos jártassággal a mesterségben, vagy pedig ezt a pontot fogalmazhatom meg a magam számára tervként.
Ami a folyamatosságot mint a mesterség kitartó és folyamatos gyakorlását illeti, érthetjük úgy azt, mint ahogyan az önmegfigyelés és önmagunkon való tudatosság munkáiban értjük a folyamatosságot. Nem sajátítunk el mesterségeket úgy, hogy erőltetjük, és azt sem mondhatjuk, hogy „a mesterségekkel foglalkozom minden szerdán”, sokkal inkább egy olyan fajta folyamatosságról van szó, amely összhangban van a saját ciklusaimmal és ritmusommal, és összhangban van az anyag saját ciklusaival és ritmusával is.
Egy példával alátámasztva: Egy készítménynek, egy erjesztett anyagnak például megvan a saját ciklusa, ha véghez akarom vinni ezt a műveletet, akkor alkalmazkodnom kell ehhez a ciklushoz, de ez az alkalmazkodás nem abszolút módon meghatározott, megvan a mozgásterem, hogy a számomra megfelelő pillanatokban foglalkozzak vele, és mindezt kedvvel.
Az sem helyes, ha elszigetelődünk és bezárkózunk, hogy a mesterséget gyakoroljuk. Ilyesmi aránytalan lenne, és egyensúlyvesztést és belső aránytalanságot eredményezne.
Tehát arról van szó, hogy a mesterséget az ismert ciklikus folyamatossággal gyakorolom, melynek során foglalkozom a mesterséggel és aztán mintha ott hagynám, elfeledkeznék róla, de nem feledkezem el róla, ismét foglalkozom vele és így tovább, könnyedén.
Most térjünk át arra, hogy mit értünk tónuson.
Tónuson mértéket és arányt értünk. Mit mérünk, és mit arányosítunk?: illatokat.
A tónus esetében a legnagyobb ellenség az improvizáció és a korízlés. A mérés és az arányosítás egy bizonyos erőfeszítést követel meg. Könnyebb szemre összekeverni az anyagokat és gyors eredményeket elérni a korízlésnek megfelelően. Ha ezt tesszük, akkor tónus nélkül dolgozunk.
Nagyon érdekes a mi parfümkészítő esetünkben az a tény, hogy egy olyan érzékszervvel rendelkezünk, melyet “durvának” nevezhetünk. Nagyon érdekes tehát az elejétől fogva fejleszteni az arányokkal való munka által.
Ahogy a munka során mérek és arányosítok, megmérem és arányosítom az illatokat (majd látni fogjuk, hogy hogyan), és nem foglalkozom azzal, hogy magamévá tegyem ezt az arányt furcsa szellemi aktusokkal. Egyszerűen megmérem és arányosítom az anyagot. A belső arány magától, mintegy ráadásként kezd el fejlődni.
ILLATOK
AZ ÉSZLELÉSEK ÉS ÉRZÉKELÉSEK ENEAGRAMMJA
Most térjünk át az illatok témájára (az észlelések különféle fajtáinak megfelelő tárgyakat hoznak).
Amikor megszagoljuk ezt a grape fruitot, akkor azt mondjuk, hogy „grape fruit illat”. Ez, ami számomra „grape fruit illatként” jelenik meg, már egy illategyüttes, mely a tudatomban „észlelésként” strukturálódik. Hat alapvető észlelésfajtát fogunk megkülönböztetni:
Ábra
Észlelések eneagrammja
A halál vagy az alkony kategóriája
Aromás
Állati
Gyantás
A fény vagy az élet kategóriája
Gyümölcsös
Virág-
Éteri/illó-
Még ha kezdetben nem is különböztetjük meg ezeket egyszerűen a szaglás által, az eredetük alapján megkülönböztethetjük őket.
(Mindegyik fajtára mondunk példákat.)
Éteri általában = kórházszag: alkohol, kámfor, mentol, éter, ózón stb. Virág = virágillat: jázmin, szegfű, rózsa stb. Gyümölcsös = gyümölcsillat: banán, narancs, alma stb. Gyantás = gyantaillat: füstölő, mirha, fenyő stb. Állati = általában nitrogéntartalmú anyagok vagy állati eredetű (? animaluno) szagok: sajt, hal, éget(et)t ámbra stb. Aromás = általában fűszerek illata: szerecsendió, szegfűszeg, fahéj stb.
Logikus módon lesznek olyan illatanyagok is, melyek egyik vagy másik csoport határán vannak, de ezek a kivételek lesznek.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy nem lesz elegendő számunkra ez az első leges csoportosítás. Van valami, ami megkülönbözteti egy narancs illatát egy banán vagy citrom illatától. Ezt, ami megkülönbözteti őket, az érzékelések eneagrammján fogjuk tanulmányozni. Mindegyik észlelési csoportnak van egy érzékelési eneagrammja.
Láthatjuk, hogy minden illat érzékeléshez ráadásul tartozik egy belső “kép”, amely lehetővé teszi, hogy felismerjük, egy olyan kapcsolódás, amely fizikai energiamozgást eredményez.
Ábra
Az érzékelések eneagrammja
Csípős/szúrós (M)
Keserű (S)
Zsíros/olajos (V)
Savanyú (I)
Fanyar (ES)
Édes (E)
Nézzük meg példákkal:
Az édes a mellkasban hat.
A savanyú a fejben.
A zsíros az hájas és megül a gyomorban.
A keserű az állkapocs bizonyos zónáit mozgósítja.
A csípős az orrban marad.
A fanyar áramlik, néha a tarkóba megy, máskor a nyakba, mindenesetre az édes és a savanyú zónái között lesz.
Azt is mondjuk, hogy minden egyes érzékelés “mozgósít” vagy “aktivál” egy bizonyos központot.
Így nyilvánvaló, hogy:
Az édes az érzelmi központot mozgatja meg (ánizs, banán, vanília).
A savanyú az intellektuálisat (citrom, ecetes illat, citrusok virága, aludttej).
A zsíros a vegetatív központot (sült krumpli, mák, muskátli, büdös virágok).
A csípős a motorikus központot (a boxolóknál használt ammónia, mentol, szerecsendió, bors).
Nem olyan egyértelmű, de így helyezzük el:
A keserű a szexuális központot mozgatja meg (levendula, kávék, almamag).
A fanyar a gyomortáji (E.S.?) idegközpontot (narancs, mandarin).
Az észlelések eneagrammjában azt látjuk, hogy a külső vonal, ami a rezgésnek (?) felel meg, onnan indul, amelyiknek kisebb a rezgése (édes) és afelé tart, amelyiknek nagyobb (savanyú); megszakad, majd folytatódik, onnan, amelyiknek kisebb a rezgése (zsíros), afelé, amelyiknek nagyobb (szúrós). Így állnak szemben egymással illetve egészítik ki egymást azok, melyeknek nagy a rezgése, valamint azok, melyeknek kicsi illetve közepes.
Ami a szaglási reakció gyorsaságát illeti, megfigyelhetjük, hogy a savanyú és a szúrós gyors reakciókat eredményeznek, az édeset és a zsírosat lassabban észleljük (hosszabb az út). Így tehát nem szabad összekevernünk egy illat intenzitását vagy koncentrációját a reakció sebességével. A zsíros és édes illatokat mindig lassabban fogjuk észlelni.
Azt mondtuk, hogy az észlelések mindegyik típusának megvan az érzékelési eneagrammja. Így adódik az éteri édes, a virágos édes, a gyümölcsös édes stb. A fanyar mindegyik típusból. Összefoglalva egy teljes érzékelési eneagramm minden észlelési típuson belül.
Nézzük meg, hogy hogyan működik a parfümkészítésnél és az érzékelések esetében ez az eneagramm:
3 édes + 5 savanyú = fanyar
3 szúrós + 5 zsíros = keserű
Mindez arról szól, hogy egy harmadik anyagot állítunk elő kettő összekeverésével.
A kiegészítések vagy az ellentétek rendszere a mi esetünkben a kioltást vagy semlegesítést fogja eredményezni. Ez a semlegesítés a szürkének vagy a barnának (semlegesek) felel meg a színek eneagrammjában.
Így ugyanez az eneagramm a következőket mutatja meg nekünk:
3 zsíros + 5 édes = semleges
3 savanyú + 5 szúrós = semleges
3 keserű + 5 fanyar = semleges (fele-fele???)
Tehát a zsírosat édessel semlegesíthetem és fordítva. Milyen arányt kell használnom? Azt, amit az eneagramm mutat. Mit jelent a 3, 5? Később majd meglátjuk.
Mindezt megcsinálhatom ugyanazon észlelés-típuson belül. Viszont ha megpróbálom vegyíteni a virágos édeset egy gyantás savanyúval, akkor az nem fog fanyart eredményezni. El fog válni egymástól a kétféle érzékelés. Ez, ami látszólag hátrány, valójában nagy előny. Ha szeretnék előállítani egy olyan parfümöt, amely egyidejűleg hat a gyomortáji központra és a szexuális központra (fanyar és keserű), akkor két különböző észlelés-típust kell használnom. Ha ugyanazt a fajta észlelés-típust használnám, akkor a fanyar semlegesítené a keserűt (és fordítva). Milyen észlelés-fajtát használjak az egyik vagy egy másik esetben? Nos, ezt tanulmányozni kell. Támpontként tudjuk, hogy az aromás, állati és gyantás észlelések a “halál” vagy “alkony” kategóriájába tartoznak, míg az éteri, a virágos és a gyümölcsös észlelések az “élet” vagy a “fény” kategóriájába.
Mindenesetre aminek világosnak kell lennie a számunkra, az az, hogy az érzékeléseket csak ugyanazon észlelésen belül vegyíthetjük vagy semlegesíthetjük. Elkülöníthetjük azokat az érzékeléseket, melyek amúgy vegyülnének vagy semlegesítenék egymást, ha különböző észlelés-fajtákat használunk. Általában a “mestermunkáknál” különböző észlelés-típushoz tartozó érzékeléseket használnak.
Az általunk létrehozott teljes illatban olyan érzékelések fognak szerepelni, melyek nem ugyanahhoz az észlelés-típushoz tartoznak.
Ugyanakkor az ABC-nk az lesz, hogy egy fajta észlelés-típushoz tartozó érzeteket vegyítünk, arányosítunk, semlegesítünk stb. Ez után elkezdhetjük bonyolítani a dolgokat, és különböző típusokkal dolgozni. Ehhez már meglehetősen gyakorlottnak kell lenni. De ha megértjük a gépecske alapvető működését, akkor nem lesznek nehézségeink.
Most térjünk vissza az anyagainkhoz:
Itt van egy grapefruit és egy citrom. Mindkettő gyümölcsös és mindkettő savanyú, de ennek ellenére különbözőek.
Hasonlók, de különbözőek. Így felfedezzük, hogy az illat-észlelésük nem tiszta (vegyítetlen), hanem mindkettőben találhatók másodlagos és harmadlagos illat-észlelések. A természetben gyakorlatilag minden illat összetett. Az elsődleges (legerősebb) illatan felül vannak bennük másodlagos és néha harmadlagos vagy negyedleges illatok is. Így amikor végrehajtjuk a kombinációinkat és kiegészítéseinket, akkor figyelembe kell vennünk ezeket a másodlagos és harmadlagos illatokat, melyeket hozzá fogunk adni az előírt recepthez, és amelyeket egyes esetekben fel fogunk használni, más esetekben pedig meg fogjuk próbálni közömbösíteni azokat.
Később ismét foglalkozni fogunk ezzel a problémakörrel.
Most fontoljunk meg valamit, ami ugyan nem kapcsolódik szigorúan a szagláshoz a tónust illetően (az illat mérése és arányosítása), az az alapvető váz lesz, melyre építkezni fogunk.
Hogyan szerezzük meg azokat az illatokat, melyeket vegyíteni szeretnénk?
Hogyan tudom koncentrálni vagy elválasztani a grapefruitból azt, ami az illatát okozza?
Mely anyagban van nagyobb koncentrációban jelen az illat? Stb, stb.
Haladjunk részenként.
Kinyerési technikák
Az illatokat legnagyobb koncentrációban tartalmazó anyagok az illóolajok és a gyanták.
Az illóolajuk megjelenésre olyanok, mint az olajok, de illékonyságuk az alkoholé. Ennek az illékonyságnak hála ennyire illatosak, és hála annak ami olajszerű bennük képesek felhalmozni és megtartani ilyen koncentrációban az illatokat.
Sok illóolaj koncentrációját növelhetjük addig, amíg egyfajta kristállyá válnak( mentol, kámfor, stb.) vagy még inkább elpárologtathatjuk, kiszáríthatjuk vagy gumivá és gyantává alakíthatjuk.
Növények és gyümölcsök egyes részeiben például nagyobb mennyiségű illóolaj van, mint más részeiben, az érzékszerveinkkel tudunk különbséget tenni.
A gyanta mézgaként/gumiként úgy kerül a felszínre, mikor a fa kérgét bemetsszük, összekeverednek a fa anyagával.
Sok állati illat meghatározott mirigyekből nyerhető ki.
Mindenesetre ezek az anyagok, melyekben nagy az illatok koncentrációja, ezeket általánosságban esszenciáknak (aromának, illatszernek, párlatnak?) nevezzük.
Általában a nyersanyagból kinyert esszencia mennyisége minimális. Ezért sok nyersanyagra van szükség ahhoz, hogy egy kis mennyiségű, de nagy töménységű esszenciát ki tudjunk vonni belőle.
Ha beszerezhetnénk a piacon minden fajta észleléshez az összes reprezentatív esszenciát a maga teljes érzékelési eneagrammájával az lenne legjobb, de nem fogunk kapni, vagy ha sikerül is, akkor sok közülük mesterséges lesz, amit benzinből(petróleumból) állítanak elő a maga egyedi jellemzőivel, ami eltér egy természetes esszencia jellemzőitől.
Ezért tudnunk kell, hogy hogyan jussunk hozzá a saját esszenciáinkhoz.
Nézzük meg a kinyerésük alapvető technikáit :
Mechanikus:
őrlés/zúzás (mozsár, turmix, stb.)
sajtolás (prés)
nápolyi módszer (szivacs)
szűrés és dekantálás/lefejtés (szűrők, centrifuga)
Hőkezelés
egyszerű lepárlás (hűtőcső, palack)
szaggatott lepárlás (rektifikálás) (hűtőcső palack egyszerű és összetett)
forrázás
átmosás/kilúgozás (Lúgozó?)
Higítás/feloldás
enfleurage (zsír, vazelin, sztearin)
Minden anyaghoz megvan a kinyerésnek egy ideális technikája, vagy inkább technikák kombinációja. Mielőtt bármelyik technikát alkalmaznánk, válasszuk szét az állatit, növényit, stb., és a legillatosabb részeket és azokkal dolgozzunk.
A mechanikus technikák elsősorban a kiválasztott nyersanyag összezúzását, felaprítását jelenti. Sokszor más technikák alkalmazása előtti előkészítő lépésként végzik. Ehhez fontosak a mechanika elvei, ahol nem szól közbe se a hő sem a kémiai reakciók.
Szintén a mechanika elvei alapján szétválasztunk anyagokat eltérő sűrűségük, vastagságuk alapján, vagy úgy, hogy hagyjuk dekantálódni vagy úgy, hogy felgyorsítjuk a folyamatot centrifugálás vagy szűrés segítségével.
A melegítéses technikák, és különösen a lepárlás esetén az illóolajok illékonyságára alapozunk, amelyek miután elpárolognak lecsapódnak és leeresztjük. Különböző hordozókat használunk, amelyek magukba szívják az (illó)olajat, de főleg hő hatására, nem annyira kémiai hatásra. Rektifikáláskor azt használjuk ki, hogy különböző hőmérsékleteken párolognak el az anyagok, és különböző pontokon csapódnak le a gőzök, ami lehetővé teszi, hogy szétválasszunk két vagy több anyagot, sűrítve, tisztítva azt , amelyik a számunkra érdekes.
A forrázásban (pl. teakészítés) is közrejátszik a hő és a lúgozásnál (kávékészítés) is. Mindkét technikát láthatjuk a gyakorlatban a természetgyógyászatban (fitoterápia). Mindenesetre azt mondjuk, hogy a mi esetünkben a legnagyobb óvatossággal kell eljárni, és hogy az illatok a hővel megszöknek, elpárolognak.
AZ oldószereket használó technikáknál a zsírok és olajok azon tulajdonságát használjuk ki, hogy felszívják összesűrítik az illatokat. Az alkohol esetében, az feloldja és hordozza az illóolajokat és gyantákat.
Nézzük meg a gyakorlatban:
Aprítás: csillagánizst felaprítunk, hogy aztán desztilláljuk.
Sajtolás: finomra vágott citromhéjat sajtolunk. Hagyjuk leülepedni a kapott folyadékot, és meglátjuk, hogy hogyan válnak el egymástól az illóolajok és az egyéb folyadékok.
Nápolyi kivonás: egy kicsi és nagyon porózus szivacsra mandarin héjakat sajtolunk. Amikor telítődik a szivacs, kinyomjuk, és folyadékokat kapunk, melyeket ha hagyunk leülepedni – a citromnál használt eljáráshoz hasonlóan – különböző rétegek alakulnak ki. Az olajok a felszínen maradnak.
Desztillálás: félig megtöltünk vízzel egy lombikot, a felaprított ánizst gézből készült kis zsákokba rakjuk úgy, hogy ne érjenek bele a vízbe; a lombikot rárakjuk a tűzre, és összekötjük a hűtőspirállal. A vízgőz magával viszi az ánizsban található illóolaj gőzét, és amikor lecsapódik, felfogjuk a firenzei (?) edényben, melyben az illóolajok fennmaradnak, a víz pedig lesüllyed.
A firenzei edény segítségével több egymást követő desztillálást végezhetünk anélkül, hogy a folyadékot egyik edényből a másikba kellene áttölteni.
Az ánizs desztillálását végezhetjük úgy is, hogy nem kis zsákokba helyezzük, hanem közvetlenül elkeverjük a vízzel, de a magas hőmérséklet hatására csökken az illóolajak minősége.
Forrázás és kiáztatás: a természetgyógyászatban használják.
Enfleurage: egy lapos dobozba, melyet hermetikusan le lehet zárni, finom rétegekben szagtalanított zsírt (vazelin, sztearin stb.) teszünk. Erre rátesszük azokat a virágokat, melyeknek szeretnénk kinyerni az illatát. Zárjuk le hermetikusan a dobozt. Két-három naponta cseréljük a virágokat. Így a zsír napról-napra átveszi az illatot. Minél többször ismételjük a műveletet, annál nagyobb koncentrációjú illatot kapunk.
Az illatot ezután alkohollal nyerhetjük ki a zsírból úgy, hogy az illattal átitatott zsír egy részét megolvasztjuk Mária-fürdő segítségével, hozzáadunk alkoholt, és összekeverjük. Hagyjuk kihűlni, és látni fogjuk, hogy a zsír elválik az alkoholtól; ekkor leöntjük az alkoholt, amely kioldotta az illat egy részét, és a nagyobb töménység elérése érdekében megismételjük a műveletet ugyanezzel az alkohollal, de új zsírral. Ha még nagyobb töménységű illathoz szeretnénk jutni, akkor finomítanunk kellene ezt az alkoholt összetettebb desztillálásokat használva, melyekhez hasonlókat a kőolaj desztillálása során használnak, amikor benzint, kerozint, gázolajat stb. állítanak elő.
Különböző fajta finomító eszközök léteznek, vannak bonyolultabb vagy speciálisabb típusok. Érdekes megvizsgálni a témát, mivel hosszútávon szükség lesz kis finomító eszközökre a laboratóriumunkban. Tehát érdemes lesz felvinni a kapcsolatot egy ismerős üvegessel.
Régi (?) olaj: Zsír helyett szagtalan olajat (olíva, ricinus stb.) használunk. Általában a szagtalan olajok a legfinomabbak. Dobozok helyett üvegeket használunk. Az olajokban általában nem cseréljük annyiszor az anyagot, melynek ki szeretnénk nyerni az illatát mint az enfleurage-nál (rövid időn belül nem maradna az olajból). Régi olajat készítünk úgy, hogy vaníliát teszünk ricinusolajba.
Macerátum: ennél az eljárásnál 95º-os olajat és az anyagot használjuk. Általában 15 nap, egy hónap vagy két hónap alatt készül el, az anyagtól függően. Meg lehet ismételni az eljárást úgy, hogy a kapott folyadékhoz új anyagot használunk. Helyezzünk orvosi alkoholba narancshéjakat. Dolgozzunk három csapatban. Az egyik mechanikus technikákat, a másik melegítést alkalmaz, a harmadik pedig oldószereket fog használni. Majd véleményt cserélünk a tapasztalatokról.
Klorofil: (az első csoport, amely felszabadul, klorofilt von ki)
Összezúzott spenót (mozsár vagy gyümölcscentrifuga). Kis rongyzsák segítségével facsarjuk ki. A kapott folyadékhoz hozzáadunk kb. 3% nátrium-bikarbonátot (szódabikarbónát) és 10% alkoholt. Hagyjuk leülepedni vagy centrifugáljuk. Kivonjuk az üledéket (zöld) és szárító kemencében megszárítjuk. A kapott port megmoshatjuk vízzel, hogy eltávolítsuk a felesleges szódabikarbónát és egyéb szennyeződéseket, újabb ülepítés és az üledék megszárítása. A kapott port hozzá lehet adni a tisztítószerhez; alkohollal keverve permetként szagtalaníthatjuk vele a környezetet, vagy gumiarábikummal keverve galacsinokat készítve szagtalaníthatjuk a kezünket.
A klorofil kinyerésének ez a legegyszerűbb módja. Léteznek összetettebb módszerek (alkoholban, sósavban és éterben feloldva), melyek segítségével tisztább klorofilhez juthatunk.
A parfümkészítés laborban a klorofil egy olyan eszköz, melyet a pipetták, a környezet, a kezünk stb. szagtalanítására fogunk használni.
Színezőanyagok: az illatok végleges formájához (vizek, szappanok stb.) nagyon hasznosak lesznek. Ha szeretnénk, mi magunk is előállíthatjuk. A szabad csoport vörös színt von ki: vörös szantált helyeznek egy kémcsőbe, hozzáadnak alkoholt, jól felrázzák, ülepítik (centrifugálják), és az alkohol vörös színű lesz.
Ilyen módon például sárgát is elő lehet állítani, sáfrányból. Átlátszó üvegcsékben tegyük ki fényre ezeket a színezőanyagokat, így tudjuk ellenőrizni a tartósságukat. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ne változtassák meg az illatát, például annak a víznek, melyhez hozzáadjuk.
Tartósítás: úgy az enfleurage, mint az olajok, macerátumok stb. esetében el kell kerülnünk azt, hogy a növényi vagy állati eredetű anyagok lebomoljanak (ugyanez érvényes az esszenciák tartósítására). Ezért kis mennyiségű bórsavat fogunk használni, melyet a készítményhez adunk (stabilizáló).
Azt is megpróbáljuk elkerülni, hogy a fény módosítson egyes illatokat, ezért sötét üvegcséket fogunk használni.
Ugyanígy, az esszenciák tárolásához vagy a macerátumok készítéséhez stb. az üvegeket lehetőleg tele töltjük, így elkerülhetjük a levegővel való érintkezést, ami szintén módosítja a készítményt. Természetesen a hermetikusan záródó kupakok alapvető fontosságúak.
Összefoglalva: Megnéztünk a gyakorlatban néhány kinyerési technikát, melyeket az esszenciák előállításánál használnak.
Ezen felül kivontunk klorofilt és egy színezőanyagot, aminek semmi köze nincs az esszenciákhoz, de a jelentőségét jól értjük. Nem ez a kinyerési rendszer az, ami szigorúan véve a mesterséget alkotja – melynek lényege az illatok arányosítása –, de nyilvánvalóan ez az a váz, melyre építhetünk. Ha nem rendelkezünk a megfelelő esszenciákkal, akkor semmit nem tudunk vegyíteni.
Az illat esszenciákon felül szükségünk lesz egy vivőanyagra, ami szállítja azokat. Ezért most nézzük meg ezt:
Vivőanyagok: a vivőanyagokban feloldjuk, kisebb vagy nagyobb mértékben higítjuk az esszenciáinkat (kristályok, olajok, gyanták vagy mézgák). A vivőanyagoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy oldják az esszenciát, de ne változtassák meg az illatát. Így például a desztillált víz optimális lenne, mivel szagtalan, de gyakran nem fogadja be fizikailag az olajokat, nem oldja azokat. Az alkohol oldja az esszenciákat és sok gyantát, de a probléma az, hogy saját illata van. Tehát megpróbáljuk majd a kisebbik rosszat választani.
Nézzük meg, hogy melyek az alapvető vivőanyagok, és hogyan juthatunk hozzájuk.
Desztillált vizek, alkoholok, olajok, zsírok, fák.
Desztillált víz: gyakran használják arra, hogy hozzáadják az alkoholokhoz azért, hogy csökkenjen az alkoholfokuk anélkül, hogy zavarossá válnának. Összetett vivőanyagoknál is, mint krémeknél, szappanoknál stb. Úgy állítjuk elő, hogy csapvizet desztillálunk, és még kétszer vagy háromszor újra desztilláljuk (kétszeresen vagy háromszorosan desztillált víz).
Alkoholok: jól ismert számunkra az orvosi alkohol, ami cukornádból származik. De hasonlítsuk össze ezzel az alkohollal, ami citromból készült. Látjuk, hogy különbözőek. Ha citromos vizet szeretnénk készíteni, akkor a legmegfelelőbb vivőanyag a citromból készült alkohol lesz, melyet a helyzetnek megfelelő esszenciához adunk hozzá.
Sokféle alkoholt állíthatunk elő, melyeket nem lehet beszerezni a piacon. Az alkoholok a cukrok átalakulásából keletkeznek egy hosszú folyamat során, melyet erjedésnek hívunk. Nagyon egyszerű. Így olyan édes anyagokból (általában gyümölcsökből) állíthatjuk elő ezeket az alkoholokat.
Hogyan keletkezett ez a citrom-alkohol?
Ki kell nyomni a citromokat. A levet betenni egy edénybe. Mivel szagos alkoholt szeretnénk kapni, a léhez hozzáadjuk a héjat is. Mivel a citrom kevés cukrot és sok savat tartalmaz, néhány kanál kristálycukrot adunk hozzá, hogy elősegítsük a folyamatot. Szobahőmérsékleten hagyjuk (20-25 fok). Két nap múlva látni fogjuk, hogy bugyborékol, és a bugyborékolás fokozódik a harmadik napon, tehát azt mondjuk, hogy erjed. Amikor a bugyborékolás csökken, akkor már elkezdhetjük desztillálni a levet (a leszűrt levet). Ha tovább így hagyjuk, akkor átalakulhat ecetté annak jellegzetes illatával, hacsak nem használunk kén-dioxidot (baktériumölő gáz), hogy elkerüljük ezt a lebomlást. Mindenesetre ha jól odafigyelünk, akkor ha időben elkezdjük a desztillálást, kén-dioxid használata nélkül is elkerülhetjük az ecetesedést.
Mindenesetre desztilláljuk a már megerjedt levet. Ez a folyadék bizonyos arányban tartalmaz alkoholt (10, 15, 30% a gyümölcstől függően), a többi pedig víz és egyebek. A desztillálást lassú tűzön kell végezni, hogy az alkoholok, melyek alacsonyabb hőfokon párolognak el, korábban távozzanak, és természetesen meg fogjuk állítani a desztillálást, amikor a folyadék mintegy fele elpárolgott. Érdemes végezni egy első desztillálást az üveg teljes tartalmára, majd újra lepárolni az így kapott folyadékot.
Amikor a második desztillálást végezzük, akkor figyeljünk arra, hogy öntsük ki a „fejet” (a desztillálás első részét, ami nem sok), mivel az metil-alkohol, és mérgező. A következő az etil-alkohol lesz, ami érdekes a számunkra, és a „farok” lesz az utolsó része a folyadéknak, ami a lombikban marad, azt is kiöntjük, mivel az gyakorlatilag víz. Ezt a desztillálást Mária-fürdő segítségével kell végezni, így elkerüljük, hogy a víz elpárologjon az alkohollal együtt. A párolgási pontok különbségének növelése érdekében előzetesen konyhasót adunk a folyadékhoz, így növeljük a víz sűrűségét.
A kapott alkohol fokának megállapításához alkoholfokmérőt fogunk használni.
Ezzel a módszerrel 75-80 fokos alkoholhoz juthatunk.
Olajok: legegyszerűbben olívaolajhoz juthatunk. Jól összezúzzuk az olívabogyókat, hagyjuk leüllepedni a pépet, és az olaj a felszínre kerül. Leöntjük ezt az olajat, nagyon jól le kell szűrnünk ahhoz, hogy tiszta és szagtalan legyen.
Minél finomabb, tisztább egy olaj, annál szagtalanabb. A parfümkészítés során gyakran használjuk a (növényi) ricinus olajat, melynek az a tulajdonsága, hogy képes nagy mennyiségben összegyűjteni az illatokat.
Zsírok: egy hentesüzletben veszünk disznóhájat. Kis darabokra vágjuk, majd beleteszzük Mária-fürdőbe almadarabkákkal együtt (segíti az elsődleges szagtalanítást). Melegen kiöntjük, és hogy még jobban szagtalanítsuk, alkoholt fogunk használni (alkohollal összekeverjük, amikor már megolvadt a Mária-fürdőben, keverjük, majd hagyjuk megdermedni. Amikor megdermedt, leöntjük az alkoholt. Megismételhetjük újabb adag alkohollal.)
Fák: drogériában vagy gyógynövény boltban beszerzünk fákat, mint például a vörös szantál, de használhatjuk a környék fáit is fűrészpor formájában, amihez fűrésztelepeken juthatunk. Szagtalanításhoz ugyanazt az alkoholos eljárást fogjuk alkalmazni, mint a zsíroknál, majd megismételjük. Így kinyerhetjük a fából a gyantát, amit tartalmazhat, és így annak illatát is. Figyelembe kell vennünk azt, hogy a fát füstölőkben fogjuk használni vivőanyagként, így úgy próbálhatjuk ki, hogy mennyire szagtalan, ha meggyújtjuk.
Összefoglalva: ha sikerül a piacon beszereznünk a szükséges esszenciákat, színezőanyagokat, klorofilt vagy vivőanyagokat, akkor megvesszük azokat. Ha valamit nem kapunk meg, akkor előállítjuk.
Ezekkel az anyagokkal fogunk dolgozni. Miután felépítettük az alapvető vázat, elkezdhetünk dolgozni a műhely központi részével, ami – mint mondtuk – az illatok arányos és harmonikus vegyítésével foglalkozik.
HIGÍTÁS (intenzitás és térfogat)
Térjünk vissza az észlelése eneagrammjához.
Tegyük fel, hogy fanyar illathoz szeretnénk eljutni úgy, hogy édesből és savanyúból indulunk ki (3 és 5).
Van banán esszenciánk és citrom esszenciánk.
Tudjuk, hogy vannak olyan esszenciák, melyek töményebbek, mint mások. Olyan esszenciák, melyek nagyobb higításúak, mint mások. Például ha beleteszek egy csepp banán esszenciát egy liter alkoholba, akkor érezni a banánillatot, de ha egy csepp citromot teszek egy liter alkoholba, akkor nem érezni a citromillatot, csupán az alkohol illatát.
Így arra következtetünk, hogy egy csepp banán esszenciában nem ugyanakkora az illat intenzitása, mint egy csepp citrom esszenciában, nem egyenértékűek az illat intenzitásának tekintetében. Tehát nem lenne helyes a fanyar illat előállításához összekeverni 3 csepp banán esszenciát 5 csepp citrom esszenciával.
Először egyenértékűvé kellene tenni azokat (??? diferencia de intensidad con relación a volumen).
Az illatok különböző töménységének és azok összehasonlításának problémáját a higításnak nevezett eljárással fogjuk megoldani.
A kivonás technikája lehetővé fogja tenni a számunkra amellett, hogy megtudjuk milyen intenzitással van jelen az illat az esszenciában, azt, hogy megállapítsuk, melyik az elsődleges illat, melyik a másodlagos és melyik a harmadlagos illat, és mindegyik intenzitását.
Először nézzük ezt a technikát elméleti szempontból.
Ahhoz, hogy kivonjunk egy esszenciát, szükségünk lesz egy vivőanyagra. A vízzel az a gondunk, hogy nem oldódnak benne az olajok. Használhatnánk ricinusolajat, amely zsíros illatot adna hozzá; vagy pedig glicerint (ugyanaz) vagy 80 fokos alkoholt, amely szúrós-édes illatot adna hozzá, amennyiben orvosi alkoholról van szó. Mindegyik vivőanyagnak megvan az előnye és a hátránya. Ha olajat vagy glicerint használunk, akkor a sűrűségük megakadályoz abban, hogy gyors keverékeket készítsünk. Így ma alkoholt fogunk használni.
Amikor már a műhelyben fogunk dolgozni, akkor ahhoz, hogy egymással összemérhető esszenciáink legyenek, mindig ugyanazt a vivőanyagot kell használnunk.
Tegyük fel, hogy a banán és a citrom a két esszencia.
Kivonatot készítünk:
Banán Citrom
1/10 édes 1/10 savanyú - keserű - szúrós
1/100 édes 1/100 savanyú - keserű - ---
1/1000 édes 1/1000 savanyú - ---
1/3000 édes 1/3000 ---
1/5000 édes
1/7000 édes
Tehát látjuk, hogy utoljára az elsődleges illat tűnik el, előtte a másodlagos, először (jelen esetben) pedig a harmadlagos. Látjuk, hogy a banán esszencia erősebb, 1/5000 (kb.) arányban lehet higítani, és a citromot csak 1/1000 (kb.) arányban. Azt is látjuk, hogy mérhetjük az elsődleges, másodlagos és harmadlagos illatok intenzitását.
Tudjuk, hogy mennyi banán- és mennyi citrom esszenciára van szükség a fanyar illathoz; így:
Lehetséges higítási arány banán: 1/5.000 citrom: 1/1.000
Elméleti vegyítési arány édes: 3 savanyú: 5
Valós vegyítési arány banán: 3 ml citrom: 25 ml
Most elkezdhetjük az illatok harmonikus vegyítését.
Fennáll a másodlagos és harmadlagos illatok problémája, melyeket ugyanezt a rendszert használva meg kell próbálnunk semlegesíteni vagy kiemelni az előállítandó parfüm receptje alapján.
Amikor átültetjük a gyakorlatba ezt a technikát, akkor azzal a nehézséggel találkozunk, hogy nem megfelelően fejlett a szaglásunk.
Valamint azzal a problémával is találkozunk, hogy gyorsan telítődik ez az érzékszerv (1.5 perc). Mindenesetre kezdetben ez a nehézség megakadályoz bennünket abban, hogy pontosan megkülönböztessük azt, hogy mely illatok tűnnek el, de legalább mérhetjük az esszencia általános intenzitását, és meghatározhatjuk az elsődleges illatát.
Gyakorlatilag (szintetikus) levendula esszenciát oldunk fel 80 fokos alkoholban. Először csökkentjük a 95 fokos alkoholt úgy, hogy desztillált vizet adunk hozzá, és megmérjük a Gay-Lussac alkoholfokmérővel.
1/10 ml esszenciát 9/10 ml alkoholba teszünk. 1/10 arányú oldat.
Az 1/10 arányú oldatból kiveszünk 1/10 ml-t, és egy másik csőben 9/10 ml alkoholba tesszük. 1/100 arányú oldatot kapunk.
Az 1/100 arányú oldatból kiveszünk 1/10 ml-t, és egy másik csőben 9/10 ml alkoholba tesszük. 1/1000 arányú oldatot kapunk. Stb.
Látni fogjuk, hogy egy adott pillanatban eltűnik az elsődleges illat (keserű), és az édes valamint az alkohol szúrós illata fog dominálni.
Különböző módszereket használhatunk a szagláshoz és összehasonlításhoz. A használt módszertől függően kisebb vagy nagyobb higítást bír el az esszencia.
Például: ha a kivonatokat magas csövekben szagoljuk, akkor csak a legintenzívebb illatokat tudjuk megkülönböztetni. Ha kis csészékben szagolunk, akkor jobban különbséget tudunk tenni. Ha hagyjuk, hogy elpárologjon az alkohol (az oldatból egy cseppet üvegre helyezünk), akkor még nagyobb higítást fog elbírni (ennél az utolsó módszernél figyelnünk kell arra, hogy mindig ugyanolyan mennyiségű, ugyanolyan higítású oldatot tegyünk ugyanolyan felületre).
Bármelyik módszert választhatjuk, használhatjuk azt a vivőanyagot, amely a legmegfelelőbbnek tűnik számunkra, de ha összehasonlítható skálákat szeretnénk kapni, akkor mindig ugyanazt a módszert és vivőanyagot kell használnunk, és a kivonat készítése során ne legyünk náthásak.
Ha gyantákból szeretnénk kivonatot készíteni füstölőkhöz, akkor illatosítatlan fát kell használni vivőanyagként. Egy gramm gyantát teszünk 9 gramm fához, nagyon jól összekeverjük a mozsárban, és folytatjuk ugyanazt az eljárást. Úgy próbáljuk ki, hogy meggyújtjuk.
A parfümkészítés egyik alapvető feladata az lesz, hogy álljanak rendelkezésünkre minden (vagy a lehető legtöbb) észlelés- és érzékelés csoportra jellemző (folyékony vagy szilárd).
Minden egyes ilyen esszencián legyen egy címke arról, hogy milyen mértékben lehet higítani az elsődleges, a másodlagos és a harmadlagos illatát.
Így érdemes azt a munkamódszert alkalmazni, hogy amikor megvan egy esszencia, akkor kivonatot készítünk (?) és felcímkézzük. Így megtanuljuk, hogy hogyan dolgozzunk a méréssel.
Tudnunk kell, hogy sok nagyon koncentrált esszencia visszataszító, de ha megfelelően higítjuk, akkor megváltoznak és nagyon hasznosak. Tehát ne dobjunk el semmit azelőtt, hogy higítottuk volna.
Megértjük, hogy ha egy összetett parfümöt szeretnénk előállítani, akkor – ha rendelkezésünkre állnak a megfelelően higított (tanulmányozott) esszenciák – a vegyítés matematikai elven fog történni.
Most térjünk rá arra, hogy hogyan mutatjuk be az illatainkat.
Ezt eljárásoknak és kiszerelésnek nevezik.
ELJÁRÁSOK: Vizek,szeszek, kivonatok
A kivonatok a legintenzívebb, legerősebb folyékony parfümök. Ezek számunkra gyakorlatilag illóolajok vegyítését fogja jelenteni. néha nagyon kis mennyiségű alkohollal vagy folyékony vazelinnal higítják.
A szeszek már higított esszenciák, melyek nagyobb arányban tartalmaznak alkoholt, 80, 70 vagy 60 fokosat, a helyzetnek megfelelően. A levendula esetében, melyből kivonatot készítettünk, hozzávetőlegesen 1/200 higítási arány a megfelelő.
A vizek még nagyobb higításúak, és kisebb az alkohol fokuk, a levendula esetében 1/700 a megfelelő higítási arány (kb).
Bárhogy is mutatjuk be az illatainkat (kivonat, szesz vagy víz), harmonikusan kell arányosítanunk azokat (egy egyszerű parfüm esetében 8 rész elsődleges, 5 rész másodlagos és 3 rész harmadlagos illatot kell használni; ha egy komplex kombinációt szeretnénk létrehozni, akkor az érzékeléseken túl az észleléstípusokat is harmonikusan kell vegyítenünk).
Itt belép a “mesterfogás” is, ami általában azt jelenti, hogy hozzáadnak egy kis mennyiséget más észleléstípusból, ami “felemeli” a parfümöt, “mélyíti” a parfümöt vagy kiemeli egy bizonyos jellemzőjét, az esettől függően.
Ebben a három esetben hagynunk kell “érni” a parfümöt. Hagynunk kell állni egy jó ideig, hogy az összekevert illatok egyetlen testet alkossanak, ezt felgyorsíthatjuk rázással, keveréssel.
A “lekerekítéssel” is segíthetjük a folyamatot, amit egy kis mennyiségű folyékony glicerinnel érünk el.
A “mesterfogáson” és a “lekerekítésen” kívül “fixálnunk” is kell az illatokat. A fixálással megakadályozzuk, hogy az illatok gyorsan elillanjanak, amikor érintkezésbe lépnek a levegővel. Olyan anyagokkal fixáljuk ezeket, mint a pézsma, az ámbra, a sztórax stb. A fixáló anyagokat tinktúrákként kell elkészítenünk, és annyit kell hozzáadnunk a parfümhöz, hogy a fixáló saját illata ne változtassa meg a parfümét (a határon legyen).
Tinktúra: A tinktúra olyan oldat, melyben egy anyag van feloldva, általában alkoholban.
Kenőcsök, krémek, írek, balzsamok: Számunkra ez összetett vivőanyagok skáláját jelenti, melyek elkészítése inkább a kozmetikában történik. A balzsam gyakorlatilag egy olaj, melyhez hozzáadjuk az illatainkat(gyakran használják az orvoslásban), az ír olyan olaj, melyhez kakaóvajat vagy vazelint stb. adnak hozzá, a krém már sűrűbb és krémesebb az állaga (mondunk majd egy receptet, hogy el tudjuk képzelni), és a kenőcs már nagyon kemény. Nyilvánvalóan ez a különböző sűrűségek egy skálája.
Alap krém:
60 cm3 Desztillált víz
15 cm3 Glicerin (31 fokos)
1 cm3 Kálium-karbonát
10 cm3 sztearin
Esszenciák és színezőanyag.
Mindent beleteszünk a Mária-fürdőbe (kivéve az esszenciát és a színezőanyagot), és 20 percig üveg- vagy fapálcával keverjük. Ha esszenciaként mentolt szeretnénk használni, akkor még meleg állapotban kell keverés közben hozzáadni, hogy a kristályok fel tudjanak oldódni. A többi esszenciát és a színezőanyagot hidegen kell hozzáadni.
Szappanok: Elkészítésük szintén a kozmetikához tartozik. Mindenestre rengeteg receptet találhatunk. Most elmagyarázzuk általános elveket: a szappanok előállításához elsősorban zsírra (egyes esetekben mandula-, olíva-, kókusz- stb. olajra) van szükség, amely szappanná alakul, amikor nátrium-hidroxidot és kálium-hidroxidot adunk hozzá, a szappan fajtájától függően. A szappanreceptekben jelölik azt, hogy milyen Baumé-fokosnak kell lennie a lúgnak (a hidroxid oldat desztillált vízben), ezt a lúgmérő (az alkoholfokmérőhöz nagyon hasonló) segítségével állapíthatjuk meg, és hozzáadhatunk még vizet vagy hidroxidot, amíg elérjük a kívánt fokot.
Füstölők: Füstölőkön nemcsak azokat értjük, amelyeket meggyújtanak, hanem azokat is, amelyek légterekben használnak, és amelyek a levegőt használják vivőanyagként, eltérően azoktól, amelyek személyes használatra készülnek. (???)
A rituálé szempontjából a füstölők rendkívül érdekesek számunkra.
Örmény papír: Belemerítünk egy nedvszívó papírt (itatóst) számunkra érdekes folyékony esszenciák keverékébe. Érdemes néhány napig hagyni ázni. Miután megszáradt, fixáló oldattal kell fixálni. Ezt a papírt nem gyújtjuk meg, kellemes hőmérsékletű helyre tesszük ki. Ekkor a papír lágyan elkezdi kibocsátani illatát.
Orosz bőr: A szarvasbőrt a már elkészített parfümbe helyezik, és néhány hónapig benne hagyják. Ezután hagyják megszáradni, majd fixáló oldattal (pézsma, sztórax stb.) többször ismételve fixálják miután megszáradt. A bőrt szobahőmérsékletű helyre teszik ki, és lágyan elkezdi kibocsátani az illatát. Évekig eltart.
Kúp és rúd füstölők: Ezekben az esetekben általában gyantákat használunk illatanyagként. Ugyanakkor használhatunk előzetesen illatosított fát és egyéb elemeket, mint például szárított rózsaszirmokat vagy szárított és őrölt almamagot.
A füstölők elkészítéséhez be kell tartanunk az elemek bizonyos arányát, ami lehetővé fogja tenni az elemek égését és összetapadását. Az égéshez szénnel kevert kálium-kloridot vagy kálium-nitrátot használunk. Az összetapasztáshoz vízzel kevert gumiarábikumot fogunk használni.
A felhasznált anyagok 10%-ának kell éghetőnek lennie (7% szén és 3% kálium-klorid).(Ha kálium-nitrátot használunk, ami gyengébb, mint a klorid, akkor az aránynak nagyobbnak kell lennie.) A teljes mennyiség legalább 40%-ának kell fának lennie, ami amellett, hogy vivőanyagként szolgál, szintén éghető.
Ahhoz, hogy mindezt összetapasszuk, gumiarábikumból és vízből egyfajta híg csirizt készítünk. Fokozatosan hozzáadjuk, a keveréket elkezdjük gyúrni, és kúpokat vagy rudakat formázunk. A rudakat készíthetjük fa „lélekkel” (egy rudacskát helyezünk a pép belsejébe), ez még jobban fog segíteni az égésben.
Zsákocskák: Ezek kicsi, vászonból készült zsákok, melyek levendulát, szárított rózsaszirmokat, porított és illatosított habkőt stb. tartalmaznak. Gyakran használják ruhásszekrényekben (idős hölgyek dolgai).
Gyertyák: A legjobbak méhviaszból készülnek, ehhez a viaszhoz parafint is adhatunk különböző arányban. Elkészítésükhöz megolvasztjuk a viaszt vagy a viasz és parafin keverékét, hozzáadjuk a számunkra fontos esszenciákat (illóolajokat vagy gyantákból készült oldatokat), és olyan színezőanyagot, amely zsírban oldódik (pl. olajfesték).
Melegen beleöntjük egy olyan öntőformába, melybe előzetesen rögzítettük (egy csepp viasszal) a kanócot. Készíthetünk gyertyákat különböző illatokkal, különböző színekben és különböző formákban, attól függően, hogy milyen az öntőforma.
(Fürdő)sók: Különböző fajta sók léteznek. Ügyeljünk arra, hogy ne legyenek károsak a bőrre. A legegyszerűbb fürdősót úgy készítik, hogy durva konyhasót illóolajokkal és színekkel itatják át.
Színezők és szagtalanítók: A színezőket illetően már beszéltünk arról, hogy hogyan nyerjük ki azokat. A színnek erős pszichológiai hatása van az illat bemutatásában. Általában a parfüm elsődleges illata megegyezik azokkal a színekkel, melyeket az enneagramban használunk: édes – rózsaszín (vörös); savanyú: sárga stb.
Azt már láttuk, hogy hogyan készíthetünk klorofilból nagyon egyszerű szagtalanítót. Ha megjelenne a piacon egy jó szagtalanító, amely nem úgy hatna, hogy „elfed”, azaz kellemes illatokkal „tömíti el” a kellemetleneket, hanem úgy működne, hogy elnyeli és így eltünteti az illatokat, az nagyon hasznos lenne számunkra.
BEMUTATÁS/MEGJELENÍTÉS: Mivel tudjuk, hogy a szaglás nem túl fejlett az embernél, logikus módon befolyásol bennünket a termékek megjelenése. Ugyanazt a kivonat egy szép üvegcsében „kellemesebb” hatást kelt, mint egy ronda üvegcsében. A csomagolás terjedelme legyen arányos az illat intenzitásával, így: kivonatok kis üvegcsékben, szeszek közepes üvegcsékben és vizek literes üvegekben.
Mint gyakorlati feladat, három csoportra fogunk oszlani. Az egyik egy szeszt fog elkészíteni a mesterséges esszenciák palettájából, melyekkel rendelkezünk. Ezt a szeszt olyan képlet szerint állítjuk elő, hogy vegyítjük az esszenciákat (pl. 2-5 arányban), és figyelünk arra, hogy lehetőleg mindegyik ugyanolyan higítású legyen. Érdemes olyan képletet alkalmazni, mely szerint csak egy elsődleges és egy másodlagos illat van, melyeket az aranymetszés szerint, tehát 5-3 arányban keverünk. 1/300 arányú higítást használjunk. Majd lekerekítjük, alkalmazzuk a mesterfogást, végül fixáljuk és színezzük.
Egy másik csapat Orosz bőr előállításán fog dolgozni, kihagyva az érlelési lépést. Gyantából készült tinktúrákat kell készíteniük, hogy aztán vegyítsék az illatokat a recept szerint. Miután beáztatták a szarvasbőrt, a fixálást a következő módon kell elvégezni: Mária-fürdőbe helyezett alkoholos pézsma tinktúrát használunk, majd ecsettel melegen felvisszük a bőrre.
A harmadik csoport kúpokat és rudakat (füstölőket) fog készíteni. Egy receptet állítanak össze, miután megvizsgálták a gyantákat és egyéb elemeket, melyek rendelkezésükre állnak a laborban. Azon kívül, hogy a recept szerint vegyítik az illatokat, úgy kell elkészíteni és vegyíteni a keveréket, hogy éghető legyen, és gumiarábikummal kell összetapasztani. Megszárítjuk a kúpokat és a rudakat egy „mufa” (?) kemencében (olyan sütő/kemence, ahol a hőmérséklet nem megy 100 fok fölé, és így az anyagok nem égnek meg).
A recept az elsődleges, másodlagos és harmadlagos illatok arányának mindig az aranymetszés szerintinek kell lennie, például használunk savanyút (elsődleges) – keserűt (másodlagos) – zsírosat (harmadlagos).
8 rész savanyút, 5 rész keserűt és 3 rész zsírosat kell vegyítenünk (mindig az illat intenzitásáról beszélünk, és nem az anyagok mennyiségéről).
ÖSSZEFOGLALÁS: Láttuk, hogy elméleti szinten hogyan kapcsolódik a parfümkészítés a Mi Jógánkhoz (Energetikai diszciplína). Ez világosabb lesz a diszciplína gyakorlása során.
Láttuk, hogy hogyan hozzuk létre az alap felszerelést ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a mesterséget (az esszenciák kivonási technikái és vivőanyagok), hogyan hozzuk egy szintre a különböző esszenciák intenzitását higítás segítségével, hogyan tudjuk vegyíteni és semlegesíteni az egy észlelési csoporton belüli érzékeléseket, és végül hogy hogyan kezeljük és mutassuk be az illatokat.
Természetesen úgy dolgoztunk, ahogyan nem lett volna szabad dolgoznunk. Azaz nem volt meg a tónus, kevés volt a pontosság és csak relatíve volt folyamatosság, mivel a célunk inkább az volt, hogy elméleti-gyakorlati szempontból tanulmányozzuk ezt a műhelyet.
Látjuk, hogy ehhez a műhelyhez nincs szükség speciális laboratóriumra. Elég egy szekrény, ahol az eszközeinket és az anyagainkat tartjuk, valamint a konyha, melyet gyorsan laboratóriummá tudunk alakítani, majd vissza tudjuk rendezni. Az illatok, kivonatok stb. „kipróbálásának” helyszínének bármelyik másik szoba megfelel. A felszerelés nem olyan bonyolult, és lépésről lépésre is be tudjuk szerezni.
Ez minden.
